Szép jó estét!

Régen írtam.. tudom tudom. Meglehet ölni._.

DE mentségemre szolgáljék, hogy írtam.. és már két mondat volt hátra.. mikor elveszett az egész, amit írtam. Pedig abban benne volt minden. A lelkem egy darabját tettem bele. Tisztaszívemből írtam mindent..mindent. Most megpróbálom megint leírni. Nehéz lesz, de tisztán emlékszem. Arra ébredtem fel, hogy sírtam. Szerintem.. egy fájdalmasan gyönyörű álom volt.

Még egy pici kitérőt tennék.

Apa visszaköltözött, azthiszem már 2 hete. Eddig minden rendben. Ennek örülök.. nyugalom van és béke. A kedvem is jó. Már nem szedek nyugtatókat, altatókat. Úgy tűnik.. elindultunk egy szebb út felé. REménnyel tölt el, az a kicsi fényis az alagút végén, hogy egy normális család lehetünk. De ez idővel úgyis kiderül..

Ennyit a magánéletemről^^ Kezdem is-ujra><-..

Hűvös nap volt. Se ősz, se tél. A kettő közötti zord határ. Reggel fagy, délután kicsi enyhülés.. de érezni lehet, hogy erőteljesen közeleg a tél. Sietve nyomtam anyám arcára egy csókot. Késésben voltam. Cipőm halk, gyors kopogása finoman pattant vissza a falakról. Természetesen, ilyenkor nem jön a lift, mikor az ember igencsúnyán elaludt és hatalmas késésben van.

-Végre! -kiáltottam felmagamban.

Nyílt az ajtó én szinte beugrottam és már nyomtam is a helyeskis "P" betűt. Csendes zörrenéssel indultmeg a lomha vas szerkezet. Nyílt.. kirontottam és futottam a buszmegállóba. Valami csodának köszönhetően elértem a buszt. Lihegve zuhantam le egy ülésre.

Nagynehezen, kiértem a vasútállomásra. Éppen, hogy csak kitudtam váltani a jegyemet. 2perc volt az indulásig. Gyors léptekkel de mégis nyugodt tempóban sétáltam át a peronra. Felszálltam. Hangos morgással indult el a vonat. A kabinban teljesen egyedül voltam egészen a szomszédos városig. Egy idős hölgy és két unokája foglalt helyet mellettem. Kellemes társaságban telt az utam.

Pár órás zötykölődés után megérkeztem uticélomra. Izgulva szálltam le a hatalmas monstrumról. Körül néztem. Nem láttam sehol. Ekkor egy ismerős kéz hátulról magához szorított. Nem ijedtem meg. Ezt az érintést ezerközül felismerném. Hatalmas mosolyojjal megfordultam és átöleltem. Kéz a kézben indultunk el a megszokott irányba. Úgy döntöttünk nem egyből fogunk elmenni hozzá. Sétáltunk egyet.

Egy hatalmas parkba érkeztünk, mikor egy ismerős árnyt láttam. A haja..az egész alakja. Egyből felismertem ki az. Zsebemből kivettem a telefonomat és egyből tárcsáztam a régről ismert számot. Kicsöngött, felvette.

-Héjho, Neko vagyok^^.

-Sziaa n_n. Miujság van, rég láttalak..

-Ühm, lépj vissza.

-Micsoda?

-Lépj már vissza><

-Jolvan-jolvan megne ölj.-kuncogott.

-Na, látsz már?

Leraktam a telefonomat finoman kifűztem meleg kezéből az én mancsom. Szelíden rá mosolyogtam, megvártam míg ő is elmosolyodik és elindultam. Alig bírtam visszafogni a határtalan boldogságomat. Szinte a nyakába ugrottam mikor egy lépésnyire voltunk egymástól. Átölelt és magához szorított.

-Te lány.. hiányoztál.

-Te is nekem..

Majd mégszorosabban bújtunk egymáshoz. Pár pillanat múlva elhúzódtam tőle és visszamentünk feketehercegemhez. Megfogtam melengető kezét. Ő pedig a derekamnál fogva, magához húzott. Megtörtént a baráti bemutatás.

-És.. hogy-hogy itt vagy?

-Feljöttem hozzá. -elmosolyodtam.

-Á, értem. -láttam boldog szemeit. Amitől még boldogabb lettem.

-Na nekem mennem kell. Vigyázzatok magatokra. - majd kérlelően ránézett a szívemre, aki egyből elengedett. Megöleltük egymást. Intettünk és mentünk tovább.

Fagyos lett a levegő. Túl fagyos, túl rideg. Ettől megijedtem. Tudtam, hogy nem esett jól neki. Próbáltam kinyitni a számat, de megszorította a kezemet. Egyből rájöttem, jobb ha most csendbe maradok. Az út többi részét kellemetlen kínos csöndben tettük meg. Beértünk a lépcsőházba, udvariasan előre engedett mindenhol. A liftbe beszállt egy idősebb néni, így kénytelenek voltunk magunkra varázsolni a mindennapi viseletünket.. a tökéletesen élethű műmosolyunkat. Kiszálltunk. Bementünk a lakásba. Levettem a cipőmet. Vettem volna le a kabátomat, mikor neki szorított a falnak. Finoman, lágyan csókolgatni kezdett. De.. ekkor valami furcsát kezdtem érezni rajta. Megfeszültek az izmai. Éreztem, ahogy meg-meg remeg. Simogatni kezdte az arcomat. Féltem. A gyomrom összeszorult. Nemtudtam mit csináljak. Eltoljam magamtól, vagy engedjem , hogy azt tegyen velem amit szeretne? Ekkor ökölbe szorult a keze. Közvetlen mellém belevert a falba. Ijedtemben felsikoltottam. Ellöktem magamtól. Kifutottam a szobából felkaptam a cipőmet, ahogy kiértem az ajtón felkaptam a lábamra felhúztam a cipzárt és hosszú erőteljes léptekkel futottam le a lépcsőn. A táv felénél járhattam, mikor hallani kezdtem léptei zaját. Nemtudtam gyorsabban futni a lépcsőkön. Természetesen sportcipőben volt így neki könnyebben ment. Alig volt köztünk fél emeletnyi távolság, mikor ugrott. Nem futott tovább. Közvetlen mögöttem ért földet. Egy határozott erős mozdulattal átkarolta a derekamat, magához húzott, majd fejét a vállamra tette. Leakartam fejteni magamról a kezét.. elakartam menni. Ott akartam hagyni. Féltem. Egy könyepp gurult végig az arcomon. Éreztem, ahogy összerándult. Ez más volt. Csontomig hatolt a belőle sugárzó fájdalom.

-Sajnálom.. én.. annyira.. sajnálom.

Valami nedveset éreztem a nyakamnál. Megfordultam és átöleltem.

Ennyi lenne. Remélem most nem fog elveszni. Mert megőrülök><"

Remélem, tetszett. Ha nem, nemtudok mit tenni. Próbálok sűrűbben írni..mégha lenne is miről.. De mindegy, megoldom..valahogy^^

Hát, további szép estét!