Szép jó napot!:)

Régen írtam már.. sajnálom. Vagyis.. nem. Nem régen, mert tegnap fejeztem be ezt a bejegyzésemet, csakhát formázni akartam, mikor a vége elveszett, ezért ujra bekell fejeznem. Mondjuk, nem zavar. Lebírom írni még egyszer..

Nem rég, álmodtam valami furcsát.. talán butaságnak nevezhető. Nem túlzok, tényleg az. Egy ideje megint nem álmodok, mert túl fáradt vagyok és ezért mélyen alszom, ami miatt nem emlékszem. De próbálok valami olvahashatót kihozni belőle. Mondjuk, ez most nem teljesen volt igaz, mert ha emlékszem az álmaimra azt nem írom le, mert csak Danira és rám tartozik. De, még mielőtt neki látnék, mesélek egy kicsit mi történt velem mostanság. Tudjátok, kell fokozni a hangulatot, mikor oda értek, ahol kezdődik az álom.. addigra várjátok stb stb.. remélem megértitek;3 szenvedjetek csak..Háh._. Najó nem._. szeretem én hű olvasóimat. Főleg Téged Szisza;3. Meg persze Téged is.. akár ki is vagy._. Bizony.. Téged is.. Nem kell szétnézned a szobádban.. vagy konyhádban.. vagy fürdödben.. vagy tökmindegyna, ahol vagy><. Akkor, kezdek is mesélni egy kicsit:)

Ez alatt az idő alatt, kétszer is boncoltunk a csoporttal és D. K. tanárnővel. Elösször egy csigát. Amit mi kaptunk, az nem volt rendesen elaltatva. Ugyanis, egy oldatos vattára rakjákrá őket és abban az oldatban altató van, vagyis túl altatják őket. Hát, a miénket nem sikerült. Nem volt szívünk így neki látni, de fájdalom mentesen leszúrtuk. Kezdődött a boncolás. Képek születtek, de nem szeretném kirakni őket ide, mert egy: nem ide tartozik kettő: lehetnek gyenge idegzetűek is, tehát ha valaki szeretne kérni, csak írjon komot és hozzá email címet és küldöm is^^. Másodjára, egy marhaszívet sikerült szerezni. Nagyon élveztük. Utasítást kaptunk, hogy az artériákon keresztül nyuljunk be a szívbe, és fogjuk meg a billentyűket. Teljesen máshogy képzeltem el, mint amilyen valójában. Mikor tanárnő szét akarta vágni a szívet az iskolai ollóval illetve szikével, oda adtam neki a sajátomat. Erőlködés nélkül, könnyen siklott az 5centi vastag szívfalban. Mikor szét nyílt, láthattuk a kamrákat, pitvarokat, billentyűket. Lenyűgöző volt. A billentyűi papír vékonyságú fillentyű, amit inak húznak össze, majd ernyesztenek el. Mikor, a kezedben tartod a szervezet központját, az Élet központját, valami olyasmi érzés fog el, hogy még akarom.. még.. hozzá akarok érni.. még még még. Tudom, butának fog tűnni ez, de ha ti fogtok majd marha szívet a kezetekben, ti is így fogtok érezni. Egy ekkora "kis" szív képes ellátni egy ekkora szarvasmarhát. Ez valami.. hihetetlen. Egy életető szervet.. egy központot tartani a kezdben, lenyűgöző. Sok képet csináltunk erről is. Mindenről pontosan. Ha, esetleg érdekel valakit szívesen elküldöm neki:) Érdekesek lettek..:) Ennyi lenne most még.. szóval, kezdem is...

 Egy hatalmas erdőben voltam. Sötét volt és hűvös. A lábaim remegtek a fáradtságtól, de tudtam, hogy nem állhatok meg. Nem veszíthetem el a nyomát. Erőt vettem magamon és futottam. Hosszabb és gyorsabb lépéseket tettem meg, mikor éreztem, jön.. itt van. Végre megérkezett. Egy sziklához értem, mikor végtagjaim megnyúltak. Arcom hosszúkás pofába végződött, kezeim és lábaim helyett, hatalmas erős lábak és mancsok lettek. Gyönyörü fekete amúrleopárd lettem. Amint földet értem, futottam tovább. Már láttam kiszemelt áldozatomat. Ezért egyre nyujtottabb, erősebb, gyorsabb lépéseket tettem. De ekkor, hirtelen irányt váltott. Reflex szerűen mozdultam utánna. Hatalmas farkam segített megtartani az egyensúlyomat. Már csak pár lépés választott el tőle, mikor egy hatalmasat ugrottam előre. Karmaimat kiengedve, óvatosan bőrébe mélyesztve kaptam el. A hirtelen fékezés hatására, összekapaszkodva borultunk el, majd bukfenceztünk le az előttünk elterülő lejtőn. Lihegve terültünk el egymás melllett. Felültem, megrázkódtam és visszaváltoztam.

-Háhá, te vagy a fogó. -kacagtam zihálva.

-Mindig csalsz. Soha nem változol át, csak mikor már fáradok. -morgott.

-Szerinted nem vagyok fáradt változás után, te okos? Persze, hogy az vagyok. Csak jól kell időzíteni. Na meg, gyorsnak kell lenned. -büszkén elvigyorodtam.

-Nem érdekel. Akkor is csalsz. -morgott tovább.

-Ha ennyire csalok, próbáld ki úgy, ahogy én csinálom. Mondjuk, úgysem mered. Béna vagy és lassú. -elfolyotottam egy bátorító mosolyt. Tudtam, hogy ezt nem bírja kihagyni. Ezért meglöktem a fűbe, felpattantam, majd futni kezdtem.

Hátra pillantottam, mielőtt átváltoztam volna. Láttam, azt a technikát választotta amit én is. Büszkeséggel töltött el a tudat, hogy valami újat nyújthattam  neki. Gyorsítani kezdett. Megvártam, míg egy ugrásra lesz tőlem. Majdnem elkapott, mikor hirtelen átváltoztam és gyorsabban kezdtem futni, majd felugrottam egy fára és azzal a lendülettel átugrottam felette a másik irányba. Meglepődött. Láttam rajta, hogy nem fogtudni megfordulni. Ekkor magamban kacagni kezdtem, majd megálltam és megvártam míg utólér. Gondoltam, ennyi egérutat adok neki, hogy közvetlen mellém érjen. Éppen ugrottam volna, hogy elsprinteljek előle, mikor megremegett a föld. Aggódva hátra pillantottam és láttam, hogy kisöcsém elfekdüt az útközepén, mert nembírja az iramot. Tudtam, hogy gyorsan elkell onnan tűnnünk. Bármelyik pillanatban ideérhetnek. Visszarohantam hozzá. Visszaváltoztam egy félpillanatra.

-Kelj fel. Gyerünk.. kelj fel. Változz vissza gyorsan. -utasítottam.

Abban a pillanatban felkelt és visszaváltozott emberi alakjává. Én Féltérdre ereszkedtem. Megvártam míg rám mászik és egy szökkenéssel visszaváltoztam. Erőteljesen belekapaszkodott a szőrömbe. Hasamnál körbe fonta a lábát. Futni kezdtem. Éppenhogy csak volt időm elindulni, mielőtt észrevettek volna. A sötét erdő legzugosabb része felé vettem az irányt. A fák törzsei összemosódtak. Egyre gyorsabban és gyorsabban szedtem a lábam. Márcsak pár százméter és biztonságban leszünk. Ekkor megláttam, hogy a hazafelé vezető hídat elmosta az ár. Tudtam, hogy lentebb nem ennyire heves a vízfolyása.. de nem volt időm odáig elmenni. Inkább visszafordultam és a legelső kidölt fára felmásztam, végig futottam a törzsén és fel a lombkoronába. Felvettem emberi alakomat és az ölembe húztam fivéremet.

Egyik kezemmel befogtam a száját, másikkal átöleltem. Halkan a fülébe súgtam..-Nem lesz semmibaj. Mindjárt elmennek. Ne aggdój. Nem fognak megtalálni.- Tökéletes bőrszínünk elrejtett a legvilágosabb tisztáson is. A reflektor pont ránk világított, mikor éreztem, összerándul. Mégszorosabban öleltem magamhoz. Abban a pillanatban, igaz nemtudta..de pont rám nézett a vadász. Összerezzentem. Tudtam, hogy nem láthat, de megijedtem. Én kaptam azt a feladatot, hogy vigyázzak az öcsémre, mióta meghaltak a szüleink. Megölte őket ez az ember. Iszonyatos düh fogott el. Legszívesebben felvettem volna tökéletes alakomat és kirontottam volna az óvó ágak közül. Megakartam ölni.

Elment. Óvatosan felálltam és körül néztem. Sehol senki.

-Rendben, felállhatsz. Gyere, menjünk haza.

Majd kézen fogva elsétáltunk oda, ahol már átlehetett úszni a folyón. Előre engedtem, hogy lássam mi van vele. Sikeresen átértünk a másik partra. Onnantól nyugalomban hazaértünk. Szó nélkül bement a szobájába és lefeküdt. Én anyámék szobájába mentem és kiálltam az erkélyre. Elgyönyörködtem az előttem elterülő fekete erdőn. Iszonyatos fájdalommal és boldogsággal töltött el a tudat, hogy ez mind a miénk. Ránk hagyták  szüleink. Elmerengtem egy pillantra, mikor éreztem egy könnycsepp futott végig az arcomon. Megráztam a fejemet.

-Ebből elég. Nem szomorkodom. Nem hagyom, hogy tönkre tegyen. Egyszer úgy is elkaplak.. és megöllek. -morogtam félhangon.

Elindultam szobám felé. Indákból font ruhámat levetettem magamról. Átváltoztam. Nyöszörögve bemásztam az ágyamba, összekucorodtam, majd elaludtam. Korán ébredtem. Halk léptekkel kimásztam az ablakon és hajnali őrjáratomra indultam. Sétáltam, lassú nyugodt tempóban fürkésztem a talajt. Új szagokután érdeklődtem. Ekkor egy mókus pattant fel egy fa ágra. Felpillantottam rá, majd láttam, hogy fejet hajt. Meghajoltam én is, és mentem tovább. Kiértem egy tisztásra, ahol kicsinek sokat játszottam. Megmozdult valami a fűben. Ismeretlen idegen zaj volt. Megálltam, kihúztam magam és beleszimatoltam a levegőbe. Nem ismertem fel ezt a szagot. Halk morgást hallottam. Fenyegőten kihúztam magam, a szőrt a hátamon felállítottam és morogni kezdtem. Vártam.. percek teltek el. Nem történt semmi. Éppen ültem volna le, mikor egy hatalmas hófehér leopárd ugrott felém. Mancsait kitárta, vicsorogva-morogva szállt felém a levegőben. Nem féltem. Lebénultam.. azok a szemek. Megigéztek.

Valami megváltozott az arcán. Mintha.. mintha, mosolygott volna. Szemei békések lettek, karmait visszahúzta. Némán süvítve szállt felém a gyönyörű hófehér idegen. Azt gondoltam, hogyha egy lépést hátra teszek, nem fog tudni rám ugrani, mikor nyakamat körülfonva, lerántott magával a földre. Visszaváltoztam, majd elcsodálkozva feküdtem a behemót vadmacska alatt. Ekkor felvette emberi mivoltját, s megláttam ki is ő valójában. Gyönyörű Szőkeségem volt az. Az örömtől sírva fakadva öleltük egymást és nyomtunk puszit a másik orcájára. Percekig szorítottuk egymást. Minden tökéletes volt. Éreztem bőrének puhaságát, finom illatát. Aranyfürtjei lágyan hullottak le vállaira. Mondta, hogy segít nekem szétnézni az erdőben, és úgy megyünk majd el haza. Útközben felelevenítettük a régmúlt szép emlékeit, szerelmi történeteit, gyermeki butaságainkat. Szállni hagytam gyermeki énem, hagytam hagy repüljön. Boldog voltam, hogy újra láthatom.

Időközben motorzajra lettem figyelmes. Szőkebarátnőm, jól tudta mit jelent ez. Hirtelen megragodott és berántott egy bokorba, majd szorosan átölelte a feszültségtől remegő testem. Az autó megállt előttünk. Tökéletes rejtő színünk miatt nem látothatott minket. Nyílt az ajtó, majd egy halk kattanással bezárult. Megláttuk barna csizmáját. Izmaim megfeszültek, halkan de erőteljesen morogtam. Egy ugrás választotta el tőlem. Nem több, csak egy. Már hajoltam előre, hogy kitörjek a bokorból, mikor Szőkegyönyörűségem mégszorosabban ölelt magához. Egy ismerős, tompa zajra lettem figyelmes. Éreztem a földben könnyed mancsainak rezgéseit. Tudtam mi volt az. Kétségbe estem. Ne.. ne.. ne.. nenene.. NEM! NEM SZABAD! Neeem!

Törékenynek tűnő, szinte testvéremet ellöktem magamtól. Emberi alakomban kirontottam a bokorból. Éjfekete hajam előre libbent. Az adrenalintól lüktető testem megdermett, lábaim legyökereztek.

Ugrott.. láttam a vadász szemében a félelmet izzani, de ekkor valami megváltozott benne. Nem jelentett jót. Teljes nyugalomban elővette a háta mögül a fegyvert, és lőtt. Gyönyörű, szürke bundája csupa vér. Teste élettelenül szeli át a levegőt, majd alig hallható puffanással zuhan a földre. Könnyes szemekkel figyeltem, ahogy véget ér minden. A vadász rám nézett. Megértette mit tett.Ekkor, valami furcsa történt velem. A keserűség magával ragadott, s lerántott a mélybe, mely hatalmas erővel áldott meg. Izmaim megfeszültek, remegésem abba maradt. Lábaim háromszorosára nyúltak. Törzsem hosszabb lett, majd négykézlábra ereszkedtem. Hátam halk, fájdalom mentes reccsenések után kiegyenesedett. Éjfekete bundám helyett, hófehér, kékesárnyalatú selymes szőr lett. Akkora lettem, mint még soha. Szemem izzó vörös és élénk piros között lobogott. Teli volt harggal, gyűlölettel, fájdalommal. Tekintetében rémületet láttam. Immár megértette, mik is vagyunk valójában. Megtettem az első, fájdalmas és lassú lépést. Lábaim engedelmesen követték minden parancsomat. Még egy... Barátnőm ekkor elém ugrott, majd megállt előttem. Tudtam mit akar. Engedtem neki. Oda mentem a mostanra űzött vadhoz. Fogaimmal óvatosan felvettem a vállainál fogva, s cipelni kezdtem. Nem kellett sok idő és oda értem egy veremhez. Nem egy közönséges szakadék volt. Teli volt veszett, éhező farkasok százaival, akik csak arra vártak, hogy valami vad beessen oda, s elpusztíthassák. Közvetlen a szélénél leraktam. Valami megváltozott a szemében, mintha hálás lett volna azért, hogy nem vetettem bele. Azt hitte, nem eshet már bántódása, de ekkor megragadtam. Hallottam bőrének finom sercegését, csontjainak roppanásait, reccsenéseit. Éreztem a számban a vér ízét. Kihajoltam a szakadék széléhez, és eldobtam. Ordítva zuhant lefelé és éles koppanással csapódott a földbe. Farkasok acsargása, hörgése, fájdalmas üvöltések, szakadó végtagok zaja tört fel a mélyből.

Nem sokkal ezután megfordultam és elindultam a másik irányba. Kis idő után visszaértem. Láttam a ragadozó félig testvéremet zokogva átölelvén kisöcsémet. Mikor oda értem, arébb állt és oda engedett. Gyöngéden felemeltem hideg, merev testét. Elindultam a folyóhoz. Tudtam, ez lesz a legmegfelelőbb hely számára. Az óvó, simogató, langyos vízben nem eshet többé bántódása. Beleraktam a vízbe, elengedtem.. A folyó sodrása lomhán vitte magával, miközben egyre süllyedt. Kis idő után elmerült megtört teste. Hatalmas, fájdalom teli üvöltést hallattam. Madarak százai röppentek fel az erdő minden pontjáról. Futni kezdtem. Egyre gyorsabban és gyorsabban és gyorsabban, mikor egy szikla peremhez érkeztem. Nem álltam meg. Gondolkozás nélkül bele vetettem magam a mélybe.

Az ugrás felénél átváltoztam. Tudtam, ha így maradok, túl fogom élni. A hátamra fordultam és lehunytam a szemem. Elképzeltem óvó családomat, ahogy várni fog rám oda fent, valahol máshol. Engedtem zuhanni tehetetlen testemet. Halk, tompa puffanással értem földet. Gerincem éles reccsenéssel tört apró darabokra, mint minden csontom. Fájdalommentesen feküdtem a porban. Utoljára egy könnycsepp szelte végig az arcomat, majd elhagyott a lelkem. Éjfekete amúrleopárdként emelkedni kezdtem. Egy tisztásra értem. Ott ült a családom és engem várt. Szaladni kezdtem feléjük. Mikor odaértem mindenki hozzámbújt. Boldog voltam. Újra velük lehetek, immár örökké. Nem vehet el tőlük semmi, és senki...

Remélem tetszett, és kárpótol titeket. Tényleg sajnálom, hogy tudok mostanában írni, de igyekszem valami tűrhetőt összehozni..

Hát akkor, további szép napot, a viszont írásra..:)