悪ちゃんの夢日記-Aku-chan no yume

Gondolom, a cím nem árul el nektek túl sok mindent.^^"Lényege csak annyi,hogy ez egy "álom-blog".Itt megtudhattok rólam igen sok mindent._. Megismerhetitek közelebbről az elmém..és remélem tetszeni fog,amit látni fogtok az "én" szememmel n____n.Hát,kezdődjék..

Friss topikok

2010.07.25. 18:09 悪ちゃんの夢日記-Aku-chan no yume no nikki

A nagy utazás.

Szépjónapot!._.

 

Elősször is elnézést kell kérnem, mert tegnap este nem írtam. Erre meg van a megfelelő indokom. Annyira fáradt voltam, hogy nem tudtam volna értelmezhető bejegyzést írni. Este már teljesen kivetköztem önmagamból, mert olyan hülyeségeket írtam egy közeli barátomnak, hogy azt se tudta mivan. Elmagyarázni se tudtam neki rendesen, mit akarok kibökni. Szóval, remélem megértitek miért halasztottam el. Így ma még egyszer fogok írni, valamikor a napfolyamán. Addig is,kérlek titeket, legyetek türelemmel^^. Előre is köszönöm!

 

Tegnap este, sikerült a lehetetlen. Elaludtam altató nélkül oO. Ez egy fajta csoda, melyet a füstölömnek tulajdonítok. Jó, mondjuk kellett egy kis idő, mire álomra tudtam hajtani a fejemet. De sikerült. Ez a fontos *elégedetten mosolyog*. Emiatt, nagyon sok félét álmodtam. De ebből,csak kettőre emlékészem. Próbálom,majd felídézni őket. Remélhetőleg, sok sikerrel^^".

 

  Tokióban voltam egy nagyon közeli barátommal. Jó érzés volt vele lenni és mondhatni, boldog voltam, a gondjaimat hátra hagytam a szülőhazámban. De ezt a lelki nyugalmat neki köszönhettem, mivel mellette az lehetek,aki vagyok. Nem kell hozzá igazodnom. Nem várja el, hogy maszkokat rakjak fel. Úgy szeret engem,mint egy barátot. Úgy szeret, ahogy vagyok.

  Szűk utcákon bolyongtunk. Egyszer csak kirántott egy mellék utcába, ami egy hatalmas térre vezetett. Csak ámultunk és bámultunk. Mennyi ember látszatra mind egy forma és mégis mennyire különbözőek.

  Úgy dél körül járhatott. Mi pedig már igen csak régen talpon voltunk, így ideje volt már enni valamit. Bementünk az első európai stílisú étterembe. Le voltam nyűgözve. A képek, az ismerős illatok. Mintha csak a szomszéd étterembe mentem volna át. De még is tudtam, mennyire messze is vagyok otthonomtól és gondjaimtól. Leültünk és kiválsztottuk mit szerettünk volna enni. A pincér egy kis idő elteltével hozta is a gőzölgő remekműveket.-mintha csak a számban éreztem volna az ízét- Jó szokásához híven, elkezdett baromkodni, amin szokásomhoz híven elkezdtem röhögni majd fuldokolni. Ő meg csak nevetett rajtam, míg felnem eszmélt, hogy lehet talán már baj van. Felállt, és kiverte az utolsó morzsát is a tüdőmböl. Könnyesre köhögtem magam. Majd egy hatalmas vigyorral közöltem vele: Még egy ilyen és megöllek! Befejeztük, ő pedig kiment a mosdóba. Addig én kértem a számlát. A pincér nyomban hozta is, de őt még nem láttam sehol. Egy félóra elteltével  szóltam a pincérnek, hogy nézzen már be a mosdóba, mert kezdtem aggódni, hogy netalántán rosszul lett. Szó nélkül bement. Majd vissza jött.

-Hölgyem, biztosan jól látta? A mosdóba ment ki?-kérdezte a pincér fiú

-Igen, még mondta is,hogy oda ment..-elgondolkoztam

-Mitörtént? Nincs odabent?-kérdeztem zavartan

-Sajnálattal kell közölnöm, de nincs.-felelte kicsit kelletlenül

-Ne haragudjon kérem, de mennem kell kiszolgálni.

Majd el is tünt a gőz felhőben. Nemtudtam ezt hova tenni..Itt hagyott volna? De azt megmondta volna,hogy nevárjam ha elkell mennie..Nem értettem. Kétségbe voltam esve. Majd a szállodába indultam, hátha hazaért már. Egy félóra próbálkozás után, sikerült fognom egy taxit. Megmutattam  a sofőrnek egy papír fecnit, mert azon volt a cím. El vitt. Megérkeztem. Feltéptem a szálloda ajtaját, oda futottam a lifthez. Mondta a portás,hogy karbantartják. Felrohantam a lépcsőn a hetedikig. A kezeim remegtek. Alig bírtam berakni a kulcsot a zárba. Ezaz!-kiáltottam fel magamban. Feletéptem az ajtót. Nagy üresség és csend fogadott. A pohár ugyanúgy letéve ahogy hagyta. A ruhái ugyanúgy szétdobálva a padlón. Emlékszem teljesen kivolt borulva,hogy otthon hagyta a kedvenc felsőjét, a böröndjeit kiborította a földre, majd nagyot sikoltott mikor meglett. Láttam a gyermeteg boldogságot a szemében, hogy meglett az áhitott felső. Elmosolyodtam, majd összeszorult a gyomrom. Aggódtam, mi történhetett vele?

  Napok teltek el, egy árva telefon hívást sem kaptam. Ki se mozdultam a szobábol, hátha jön. Hiába. Lementem a hagyabolyként tekergő városba. Bevásároltam. Plakátokat ragasztottam ki. De úgy tűnt, hiába. Majd egyszer, a tömeg közepén megláttam. Aranyló hosszú haja már csak a múlt. Helyette sötét talán barnás rövid haja volt. Amint meglátatott, gyűlöletett láttam égni a szemében. Felé rohantam. Átverekedtem magam  a tömegen, míg hozzá nem értem. Megakartam fogni a kezét és elhúzni onna. De megsem moccant, mintha csak egy szobor lenne. Ruhái cafatokban lógtak rajta. Majd a semmiből, egy hatalmas tőrt rántott elő. Lerántott a földre, majd nekem szegezte. Lefogott, mozdulni sem bírtam. Éreztem a szilaj erőt a kezeiben, ahogy lefogja a csuklómat,szinte majd' eltörte. Felsikoltottam a fájdalomtól , de a hömpölygő tömegben ügyetsem vetettek rám. Majd a semmiből 5 árny jött hozzánk közelebb. Ruhájuk éjfekete, a földetverte az alja, csuklya volt a fejükön és izóó fehér tekintetet láttam mindenütt. Akit eddig barátomnak véltem, felemelt, a karjaiba vett és elvittek onnan.

  Elvittek egy kis utcába, majd egy rossz-régi ajtón bekopogtak. Egy szürkepalásttal letakart árny jött elő, majd rám nézett. Nem láttam a szemét, de éreztem, hogy a tekintete az arcomat simogatja, majd halk kuncogást hallottam felőle. A mostanra ellenségemnek számító ismerősöm lerakott és oda lökött a szürkehcsuklyás fiúhoz. A hangja alapján úgy 17 -18 éves lehetett. Ő gyengéden átkarolta a vállamat és elindult. De nem hagytam. Nem akartam menni, nem értettem semmit, egyszerüen rettegtem. Megállt, majd mégközelebb lépett hozzám és a fülmbe súgta: Ne félj, nem fognak bántani. Megtiltottam nekik. -Érezetem az arcomon a hideg fuvallatot.-Ettől kicsit jobban éreztem magam, de még mindig nagyon remegtem. Ismerősen csengett a hangja a fejemben. De nemtudtam ki az.

  Kívülről az épület, ahova vezetett, egy ócska  leamortizált háznak tűnt. De belül, hangulatos fények, festmények, finom illatok, márvány szobrok, puha szőnyegek és egy hatalmas kitömött talbuk. Hátra néztem, és láttam ahogy leveszikmagukrol az éjfekete palástot. Láttam hófehér, sima bőrüket.Nem vámpírok voltak, valami mások. Talán vérfarkas-vámpír keverékek lehettek. Végül, a vezérük a szürkepalástos magas fiú is levette hatalmas köpönyegét. Végre láthattam, miért külömbözik ő a többiektől. Felső teste meztelen volt, egy hatalmas heg csúfította el az amúgy tökéletes testét. A hasa aljától egész a nyakáig húzódott a vágás vagy inkább karmolás nyoma. Majd lágy simogató hangján megszólalt:

-A nevem Raziel. -mosolyodott el.- Gondolom, kimerítettek a ma történt dolgok. Az emeleten jobbkéz felől az utolsó ajtó a te szobád. Nem tudod eltéveszteni. Gyere, azért biztos ami biztos, megmutatom.

  Majd átkarolta a derekamat úgy, hogy ne tudjak kiszabadulni karjai közül. De én makacsul leakartam venni az ujjait magamról. Még mindig nem értettem semmit. Sikerült kiszabadulnom gyengéd de erő teljes szorításából. Majd elkezdtem az ajtó felé futni. De akkor a barátomnak vélt áruló, utamat álta és furcsa érzelem bomba szaladt át a szemén. Ettől mégjobban megilyedtem. Láttam a keserűségét, a szánalmát, a sajnálatát, mintha bocsánatot akart volna kérni, de nem tehette. Akkor valami furcsát művelt, mire a társai megfeszültek, ugrásra készen. Lehajolt és átölelt. Érezetem, hogy remeg éreztem a melegségét a bőrén, amit Razielén nem.  Ekkor  furcsán morgott.. és ellökött magától majd átváltozott egy hatalmas hófehér farkassá. Neki iromadott és aki útjába került leterített. Annyira gyorsan mozgott, hogy alig bírtam követni az eseményeket.  Megölt mindenkit. Kivéve egyet, Razielt. Ő egy könnyed mozdulattal a falnak vágta. Majd így szólt

-Te komolyan azt hitted,meg tudsz ölni?

-Nem vagy nehéz ellenfél. Csak fürge. Ennyi a nagy tudományod, semmi több..

-A lány pedig, úgy is át fog változni.. Akárhogy is próbálod meg akadályozni. Csak a halálodat sietetted Enoch.. Semmit nem érsz el ezzel..

 Egymásnak estek. Próbáltam mozdulni, de a sokktol lemerevedtem. Hallotam a reccsenéseket, a fájdalmas  nyűszítéseket. Nem bírtam semmit tenni. Csak álltam ott mozdulatlanul. Majd elsötétült a kép. Nem emlékszem semmire. Csak arra, ahogyan Enoch karjaiban fexem. Éreztem, ahogy csurog le róla a vér. Raziel vére. Erőtlenül keltem ki az öléből. Megkérdeztem:

-Mi történt?

-Megöltük.  -felelte érzéketlenül

-Tük?  -csodálkoztam el

- Igen, tük.. te átváltoztál, és megöltük. - érztem, hogy mennyire fáj ez neki, fáj ahogy ki mondja átváltoztál- Lefogtad, én pedig letéptem az undorító félvér korcsnak a fejét..

-Értem. Hát, ettől mintha jobban lennék.. -vigyorodtam el

Átöleltük egymást, és utánna szünet.

Nem emlékszem.. a másik álmom közbe szolt.Tudom furának tünhet, hogy így lett vége.. mint valami filmnek. De engem is elcsodálkoztat. Remélem tetszet..^^ A következőt majd este, mikor elmentek unokatestvéremék.. Addig is furdaljon csak a kíváncsiság. Wehehehe*ördögi kacaj*

 

Addig is, További Szépnapot!^^

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://aku-no-yume.blog.hu/api/trackback/id/tr362175108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása