悪ちゃんの夢日記-Aku-chan no yume

Szép jó napot!

Régen jelentkeztem, de mostanában furcsákat álmodok. Tudom, az lenne a lényeg, hogy leírjam őket.. de ezek nem olyanok, amiket szívesen megosztanék. Ismerőseim szerint, lekéne őket jegyezni.. mert nincs azzal semmigond. De, én ebben nem vagyok annyira biztos. Még gondolkozom rajta.

Ma kétszer is álmodtam. Egyet hajnalban, egyet pedig délután, mikor lefekdütem aludni, mert a hasam majd' szétszakadt. Kutya rosszul voltam. Felkeltem fél 12kor, kirohantam wc-re. Ott rosszul lettem. Vissza feküdtem az ágyba. Mamának sikítva szóltam, hogy hozzon gyógyszert, mert én ezt nem bírom. Szegénykém, sietett ahogy csak tudott. Nemtudom mennyi ideig, de úgy éreztem, évekig szenvedek. Megint kirohantam a wc-be. Hánynom kellett, de nem jött semmi. Majd kirontottam, be a fürdőbe. Ott szinte letéptem magamról mindent, és bevetődtem a zuhanykabin aljába. Összekucorodtam és folyattam magamra, a forróbbnál forróbb vizet. Egy óra fájdalom csillapítás után, megpróbáltam felkelni. Hát.. mit mondjak, vissza estem. Térdeim nagyon gyengék voltak. Térdenülve töröltem meg magamat, és felöltöztem. Kapaszkodva mentem ki a fürdőszobábol. Félúton, majdnem elájultam éppenhogy csak betudtam esni a fotelbe és lehunyi a szememet, míg mama beágyazott. Végül sikerült lefeküdnöm. Mami belém tuszkolt kétszem krumplit. Rosszul lettem ettől is. Tudom csak jót akart, de én tudom mi a jó ilyenkor. Az évek során, ennyire nem voltam még rosszul, csak mikor legelősször tapasztaltam ezt. Akkor majdnem elájultam a strandon. Na.. melyik a jobb?

De most nem azért vagyok itt, hogy leirjam milyen szenvedéseken mentem ma keresztül.

 Ha olvasod, ajánlom hallgasd ezt..: https://www.youtube.com/watch?v=pu-8wGbWMro&feature=related egy ismerősöm mutatott tőle egy számot..meghallgattam a többit.. és erre bukkantam:3

Akkor, kezdődjék...

.. Valamilyen válogatáson voltam, azt hiszem azon, amire elkellett volna mennem. De feleslegesnek éreztem. Vége volt, minden rendben. Kiérek és megláttam őt. Hosszú arany haját csak úgy ringatta a szél. Annyira megörültem, alig hittem a szememnek. Szinte, egész nyáron nem találkoztunk. Hát, most végre láthatom. Kiléptem az ajtón, ő pedig egyből felkapott és megölelt. Annyira de annyira hiányzott. Az illata.. ezerközül felismerem.. örökre bevésődött a fejembe. Olyan volt ez nekem, mint valami drog. Tökéletes, finom, édes. Végül elengedtük egymást és mosolyogtunk.

-Szóval.. te is ilyen, fotóp*csa leszel? -gúnyolódott.

-Igen, persze. Hát nem jó?- mondtam én is olyan hangsúllyal.

Ezen jót nevettünk.

-Reméltem is. Majd azért.. néha egy-egy autógrammot kaphatok, hölgyem?- kacagott.

-Maga? Viccel? Ch.- majd elvigyorodtam.

Annyira békés volt minden. Megint boldog voltam. Tökéletes lelki állapotban. Mindig ezt érzem, ha vele vagyok. Békét, nyugalmat. Csak őt érzem. Imádom ahogy nevet, ahogy meséli a történeteit, ahogyan a hajába kap a szél. Senki nincs rám ilyen hatással, mint ő. Ha vele vagyok, azt érzem, hogy az egész világon, csak mi vagyunk. Senki más.

Késő délután volt. Úgy gondoltuk, ideje elmenni arra a helyre, amit csak mi ismerünk. -Álmomban, az a hely ezerszer gyönyörűbb volt, mint igazából.- Felmásztunk a lépcsőn, kiültünk annak a valaminek a szélére, és nagyon sokat nevettünk. Beszélgettünk, felidéztük a régi emlékeket. De elértünk egy kritikus pontra, amit nem kellett volna megemítenem. Ettől eléggé elszomorodott. Nemtudtam mit kéne most csinálnom. Tudtam, hogy elszúrtam. Közelebb húzóckodtam hozzá, majd megöleltem. Éreztem, ahogy megfeszül, mintha elakart volna lökni.Szörnyű volt.

Ekkor feláltam és kintebb léptem a "párkányon".. nagy levegőt vettem, majd ugrottam. Ahogy zuhantam, éreztem, ahogy a szél a hajamba kap. Utoljára vissza pillantottam, de már nem láttam sehol. Tudtam, megint kezdődik. A felhők fölött zuhantam. Majd a kéz megint megfogott, szorongatta megtört testem. A föld felé dobott. Hullócsillagként repültem át az égen, majd becsapódtam. De most sokkal lassabban történt az egész. Nem fájt annyira, mert végig az ő arcát láttam magam előtt. Ekkor, valami furát éreztem a vállamon.

Ő volt az. Zuhant velem együtt, majd hirtelen megfogta a kezemet, hófehér szárnyait kitárta, és vissza rántott. Átölelt és védőburkot alkotva körülöttem kitört a földkéregből. Egy karcolást sem kapott. De én.. amikor becsapódtam a földbe, csontjaim szilánkosra törtek. Éreztem, itt az idő. Nincs erőm. Arra gondoltam, legalább most nem egyedül halok meg. Lesz valaki, aki átölel és ringat. Nem fogok egyedül egy parton meghalni.

Utoljára kinyitottam a szememet. Rá mosolyogtam. Majd alig hallhatóan elmondtam neki..

-Te vagy a mindenem. Köszönöm.

Majd lehunytam a szemeimet. Egy utolsó könnycsepp még legurult az arcomon, majd a lelkem elhagyta megkeseredett tesemet. Láttam kívülről, átöleli élettelen testemet és sír. Nagyon fájt.. nem bírtam így látni. Így utoljára.. megszólaltam a fejében.

-Kérlek, ne sírj. Itt vagyok veled. A szívedben. Vigyázni fogok rád..

Ekkor  megláttam nálla egy tőrt és szíven szúrta magát.

Meghalt.   Itt van velem. Nem él. Örökké együtt lehetünk.. S végül, egy felhő tetején ültünk és én a vállára, ő pedig fejemre hajtotta eszes buksiját.

Hogy utánna mi történt, nem tudom. Mintha elvágtak volna valami szalagot. Nem tudom. Ez után a hasfájásom keltett.. és kezdődött az órákig tartó pokol..

Hát, remélem tetszett.. de tudjátok, még lesz egy. :3 remélem az is elnyeri tetszéseteket. Az már picit másabb.. de ez van. az álmok szeszélyesek..

További szép estét!:)